
Martin Márta
színész tervezőÉletrajz
1947. november 24-én született Budapesten. 1972-ben kapott színészdiplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd ugyanebben az évben csatlakozott a Szegedi Nemzeti Színházhoz, 1976-ban pedig a Miskolci Nemzeti Színházhoz. 1978 és 1982 között a Győri Kisfaludy Színház tagja volt, 1982-ben szerződött át a József Attila Színházhoz. 1987 és 1994 között szabadúszóként dolgozott, játszott a Vígszínházban, Játékszínben és a Művész Színházban. 1994 óta a Radnóti Színház tagja.
Főbb szerepek
MALVIN -
Csiky Gergely, Mohácsi István. Mohácsi János: Buborékok, 2015. március 1., Radnóti Miklós Színház, r.: Mohácsi János
POLGÁRMESTERNÉ – Nóti Károly, Fényes Szabolcs, Szenes Iván: Nyitott ablak, 2014. október 31., Karinthy Színház, r.: Karinthy Márton
KLEMENTINA - Csathó Kálmán, Deres Péter: Te csak pipálj, Ladányi!, 2014. február 14., Karinthy Színház, r.: Kőváry Katalin
BERTE - Henrik Ibsen: Hedda Gabler, 2013. december 22., Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
PÁLYI MARGIT - Mohácsi István, Mohácsi János: A csillagos ég (avagy a nemzetközi sikerre való tekintet), 2013. október 27., Radnóti Miklós Színház, r.: Mohácsi János
Kék Szoba Hall-nyitóest, 2013
KORMÁNYZÓNÉ - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek, 2013. január 27., Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
YVETTE POTTIER - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, 2012. október 12., Radnóti Miklós Színház, r.: Zsótér Sándor
TEKLA - Térey János, Kovács Krisztina: Protokoll, 2012. január 22., Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
EUNICE - Tennessee Williams: Vágyvillamos, 2011. október 16., Radnóti Miklós Színház, r.: Ambrus Mária, Zsótér Sándor
DOLORES - Federico García Lorca: Yerma, 2011. április 21., Radnóti Miklós Színház, r.: Rába Roland
EYNSFORDNÉ - George Bernard Shaw: Pygmalion, 2011. február 27., Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
MADÁM HOLOGYENKO - Iszaak Bábel: Alkony, 2010. december 19., Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
MANCI - Heltai Jenő: Naftalin, 2010. március 21. Radnóti Miklós Színház, r.: Szabó Máté
ÖREG PARASZTASSZONY - Füst Milán: Boldogtalanok, 2009. december 20. Radnóti Miklós Színház, r.: Szász János
NŐ - Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei, 2009. október 18., Radnóti Színház, (r..Valló Péter)
MISS PRISM, Cecily nevelőnője - Oscar Wilde: Bunbury, 2008. március 2., Radnóti Miklós Színház (r.: Valló Péter)
CARMELA - Eduardo De Filippo: Nápolyi kísértetek, 2007. december 22., Radnóti Miklós Színház (r.: Stefano De Luca)
LANGRUNENÉ - Paul Gavault , Robert Charvay: A csodagyermek, 2007. február 11. Radnóti Miklós Színház, r.: Valló Péter
SARAH REED - Brontë: Jane Eyre, 2006. december 19. Radnóti Miklós Színház r.:Zsótér Sándor
Miroslav Krleza: Szentistvánnapi búcsú, 2006. október 29. Radnóti Miklós Színház, r.:Gothár Péter
DOLL COMMON - - April De Angelis: Színésznők, 2003. október 12. Merlin, r.:Lévay Adina
ALBA ASSZONY - Goldoni: Karneválvégi éjszaka, 2005. október 23. Radnóti Miklós Színház, r.:Rusznyák Gábor
Egressy Zoltán: Reviczky, 2005. június 9. Petőfi Irodalmi Múzeum, r.: Lengyel Ferenc
A NAGYMAMA - Szalay Kriszta: És a nyolcadik napon, 2005. március 1. Thália Színház, r.:Cserna Antal
SARLOTTA IVANOVNA - Csehov: Csereszmyéskert, 2005. január 23. Radnóti Miklós Színház, r.:Valló Péter
OLIVIA MARKBY - Wilde: Az ideális férj, 2003. december 14. Radnóti Miklós Színház, r.:Valló Péter
KREON - Hans Henny Jahnn: Medea, 2002. december 6. Radnóti Miklós Színház, r.:Zsótér Sándor
HASSENREUTERNÉ - Hauptmann: Patkányok, 2001. december 16. Radnóti Miklós Színház, r.:Valló Péter
KATI NÉNI - Móricz: Rokonok, 2000. február 27. Radnóti Miklós Színház, r.:Jordán Tamás
Shakespeare: Athéni Timon, 2000. október 22. Radnóti Miklós Színház, r.:Zsótér Sándor
ULITA - Osztrovszkij: Erdő, 1999. március 7., Radnóti Miklós Színház, r.:Gothár Péter
MADELEINE PETROVNA - Miroslav Krleza: Agónia, 1998. február 11. Radnóti Miklós Színház r.:Valló Péter
MARINA - Csehov: Ványa bácsi, 1996. október 26. Radnóti Miklós
ARINA PANTYELEJMONOVNA - Gogol: Háztűznéző, 1994. november 27. Radnóti Miklós Színház, r.:Valló Péter
DAJKA - - Shakespeare: Rómeó és Júlia, Thália Színház, r.:Beatrice Bleonţ
HALÁL ASSZONY - Tábori: Mein Kampf, 1997. február 23. Radnóti Miklós Színház, r.: Telihay Péter
AGNESE - Vajda Katalin: Anconai szerelmesek,1997. május 11, 2006. Radnóti Miklós Színház, r.:Valló Péter
Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban, 1998. december 20., Radnóti Miklós Színház, r.: Zsótér Sándor
ANTIGONÉ - Szophoklész: Antigoné
BIANCA - Shakespeare: A makrancos hölgy
VIOLA - Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
CAPULETNÉ - Shakespeare: Rómeó és Júlia
CINKA PANNA - Balázs-Kodály: Cinka Panna
ILMA - Görgey-Illés: Egy fiú és a tündér
BEVERLY - Déry-Presser-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
ELEKTRA - Euripidész: Elektra Színház, r.:Valló Péter
VASZILISSZA - Gorkij: Éjjeli menedékhely
KOSSUTHNÉ - Illyés: Fáklyaláng
ANGUSTIAS - García Lorca: Bernarda Alba háza
MARDELLA - Heltai: A néma levente
OLYMPE - Ferraillon Feydeau: Bolha a fülbe
ELEONÓRA - Mrozek: Tangó
SZÍNÉSZNŐ - Molnár: A testőr
MARIE - Moliére: Tudós nők
DADA - Christopher Durang: Fürdővízzel a gyereket, Jövő Háza (Millenáris Rendezvényközpont)
(r.: Cserje Zsuzsa)
TV/Film
Háztűznéző (színházi felvétel)
Kaméliás hölgy (TV-film)
ANYA - És a nyolcadik napon, 2008 (r.:Pajer Róbert)
KOCSMÁROSNÉ - Ki/Be 2008 (r.: Molnár György)
Tabló, 2008 (r.: Dettre Gábor)
JOLI - A hét nyolcadik napja, 2006 (r.: Elek Judit)
MARGIT - Csak szex és más semmi, 2005 (r.:Goda Kriszta)
Anconai szerelmesek, 1997 (TV film)
Ennyiből ennyi, 1990 (r.: Maár Gyula)
Városbújócska, 1985 (r.: Sós Mária)
Hamlet
MARGIT NÉNI - Szórád ház, 1997 (r.: Mihályfi Imre)
Markó Iván két táncdrámájában prózai szerepek
Anconai szerelmesek
BELLA - A Miskolci boniésklájd, 2004 (r.: Deák Krisztina)
Díjak
Radnóti Nokia-díj 2007.
Aase-díj 2000.
Jászai Mari díj - 1998